|
2006. július 9-től fogadja vendégeit a nemzetközi színvonalú Galerius Élményfürdő és Wellness Központ, mely Siófok város fürdőjeként aktív, egészséges kikapcsolódási lehetőséget biztosít minden korosztály számára. A Galerius római császárról elnevezett, egész évben nyitva tartó fedett élményfürdő és wellness központ nevéhez méltóan a római fürdők hangulatát idézi, az élet szépségét, szeretetét, egyfajta életörömöt sugározva. Siófok város fürdője talán az egyetlen olyan fürdő az országban, ahol a város valamennyi gyermekét megtanítják úszni. A nyári hőségben is klimatizált körülmények között várjuk a kikapcsolódni és felfrissülni vágyókat!
2009. évi részben pályázati pénzből finanszírozott beruházás következtében, 2009. december 18.-án a Galerius Fürdő 2 új résszel bűvült.

Egy új földalatti szauna világ, mely nem nélkülözi a szolgáltatások tekintetében, az óriás finn szaunát, tepidáriumot, illetve az óriáj jakuzzit sem, de megtalálható itt sóbarlang parajdi és himalájai sótéglából építve, tengeri levegős kabin, vagy a magyarországon páratlannak mondható hóesés kabin. Ezek mellett természetesen említésre méltóak az élmény zuhanyok, a különleges fénytechnikája az új szauna világnak illetve az itt helyett kapott Vitamin Bár. A beruházás második részegysége egy kültéri termálvizes ülőmedence, ahol kedves vendégeink a már jól megszokott és igen kedvelt nagyberényi termálvíz bizonyítottan jótékony hatását élvezhetik, inmár a szabad ég alatt, akár hóesésben is. A kültéri termál medence élményelemekben sem szenved hiányt, hiszen megtalálható itt a kedvelt nyakzuhany, de több pezsgőlapot is tartalmaz.
A Kormány 175/2009. (VIII.29.) Kormányrendeletének 2.§-a alapján előírt adatszolgáltatási kötelezettség a Siotour Kft. vezető tisztségviselőiről, valamint az Mt. 188.§ (1), 188/A. § (1) bekezdése szerint szabályozott vezető állású munkavállalókról című dokumentum letölthető erről a címről
|